Zsuzsi Sztorija:

2009-ben lehetőségem nyílt Thaiföldre utazni, hogy egy hetet az Udon Thani Leányotthon 200 árvájával töltsek el. Évekig itthon is hasonló helybéli szervezeteknél önkénteskedtem, de ez volt az első missziós utam a tengerentúlra. A közelmúltban határoztam el, hogy komolyan veszem a keresztény életemet, és reméltem, hogy ez az út olyan távlatokat ad, ami abban segít, hogy új tapasztalatok megszerzésével legyőzhetem eddigi életemmel szembeni elégedetlenségemet. Ahogy gondoltam is, egészen másként néztem erre a világra miután hazaérkeztem Thaiföldről, és mindezek mellett éreztem a kényszert, hogy folytassam a tengerentúli szolgálatot.

Egy évvel később éreztem az elhívást Magyarországra, abba az országba, melyet szüleim sok évvel ezelőtt elhagytak, hogy nekem jobb jövőt biztosítsanak. Úgy nevelkedtem, hogy büszke legyek az örökségemre, és folyékonyan beszéljem az anyanyelvüket. Az iskoláztatás létfontosságú volt édesanyám és édesapám számára, és keményen dolgoztak azért, hogy az első egyetemet végzett legyek a családban. Hiszem, hogy a tanulásom áldott volt, és meghozta gyümölcsét.

Elhatároztam, hogy eleget teszek a magyarországi hívásnak, de fogalmam sem volt, mit fogok majd ott csinálni….ezért mint egy jó mérnökhöz illik, elkezdtem kutatni a lehetőségeket. Néhány héttel később máris éltem a lehetőséggel, és jelentkeztem tanárnak egy ceglédi angol táborba, melyet az OM szervezett. Ez csodálatos első tapasztalatszerzés volt. Az utolsó héten melyet ott töltöttem, minden igyekezetemmel arra törekedtem, hogy kikutassam elsőkézből, a helyiektől, hogy mi módon tudnám majd segíteni Magyarországon, ha visszajönnék a jövőben, de akár Amerikából is.

Készítettem egy listát azokról a kihívásokról, melyekkel a magyaroknak szembe kell nézni: gazdasági nehézségek, magas munkanélküliség, a diplomások távozása az országból, miután államilag támogatott képzésben részesültek, a romák szociális integrációja, a vörös iszap katasztrófa, árvízkárosultak megsegítése, stb., és megpróbáltam olyan partnereket keresni, akik segítenek ezek helyrehozásában.

Megkértem Istent, hogy mutassa meg, hogy mit szeretne velem kezdeni Magyarországon, és helyezze a szívemre azokat a dolgokat, amelyek megindítják az Övét. És Ő válaszolt az imáimra. Amikor hazaérkeztem, találkoztam valakivel, aki több mint 15 évig Magyarországon volt misszionárius. Megkértem, hogy segítsen kikutatni, hogy hol és kiknek tudnánk segíteni amerikai barátaimmal. Rajta keresztül ismertem meg egy odaszánt lelkészt, Józsefet, aki egész életével a magyar romákat segíti különböző helyeken. Ő mesélt nekem egy észak-magyarországi, pici roma településről, Kékcséről, és számos elvégzendő munkáról a térségben.

Négy hónapon keresztül a barátaimmal együtt keményen dolgoztunk, hogy pénzt gyűjtsünk az őszre tervezett kékcsei útra. Beleszerettem az ottani emberekbe. Isten segítségével megláthattam értékeiket, gazdag kultúrájukat, hagyományaikat, és ez mellett igen keményen dolgoztak velünk minden nap, váll-váll mellett amikor ott voltunk. Gyermekeik arról álmodoznak, hogy lesz belőlük valaki, ha felnőnek – együtt éreztem velük. Az én szüleim annyi mindent feladtak, hogy én valóra válthassam álmaimat. Összetörte a szívemet, amikor tudatosult bennem, hogy az ő álmaik elérésére milyen kevés remény van, nem úgy mint nekem volt annak idején. Éreztem, hogy segítenem kell azok megvalósításában.

Mielőtt még eljöttünk volna Kékcséről, máris kutattam a következő hely után, ahova visszajöhetünk majd segíteni. Akkor még sejtelmem sem volt, hogy sok egybeesés lesz, és a küszöb ahol most állok, az ugyan annak a középiskolának a bejárata, amelynek a renoválásához már a seattle-i Rotary Club és a Seattle-Pécs Testvérvárosi Egyesület segítségét kértem, és hogy azzal a fiatal fiúval – akivel a buszon akkor találkoztam – majd az ő édesapjával másfél év múlva együtt látogatunk el egy roma faluba.

2012 elején, tudtam, hogy eljött az idő a magyarországi visszatérésre, és néhány hónap elteltével letisztult, hogy Pécs és Vése lesz a célpont. Kilenc hónap előkészület után a csapatom és én közel három hétig szolgálhattuk az ottani embereket. Csodálatos időszak volt ez, nemvárt fordulatokkal, és kedves emberekkel, új kapcsolatokkal. Felkínáltak egy lehetőséget számunkra az egyik magyar televíziós társaságnál, hogy bemutathassuk tevékenységünket. Ekkor indult el a Hungary for Love.

A Bibliában a Példabeszédek könyvében arról olvashatunk, hogy a halogatott reménység beteggé teszi a szívet; de a megadatott kívánság életnek fája. Szerte a világon az emberek ki vannak éhezve a reménységre, szeretetre és elfogadásra, és hogy ne kelljen feladni álmaikat. De mert Jézus Krisztuson keresztül Isten bemutatja az Ő szeretetét, elfogadását mindenki felé, Őáltala reménykedhetünk. Ez a hit ösztönöz minket, hogy megosszuk másokkal azt, amit kaptunk. Lehetséges, hogy valakinek pontosan erre lesz szüksége ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessen álmai megvalósulásához.

~Gulyás Zsuzsi, 2013. július